A génmegőrzés biológiai sokféleség megőrzésében betöltött szerepét hangsúlyozta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a Biológiai Sokféleség Egyezmény Részes Feleinek 13. Konferenciáját megelőző miniszteri találkozón, Mexikóban. 

Az esemény kiemelt témája volt a mezőgazdaság, a halászat, az erdészet és turizmus szerepe a fajok és élőhelyek megőrzésében. A magas szintű találkozón részt vevő országok miniszterei közös nyilatkozatban vállalták a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából legfontosabb stratégiai intézkedések megvalósítását.

A biológiai sokféleség létünk alapja. Csökkenése, a fajok és az élővilág pusztulása az egész világon súlyos probléma, ezért különösen fontos, hogy minden ország aktívan részt vegyen e negatív folyamatok megállításában és visszafordításában. V. Németh Zsolt elmondta, hogy Magyarország már teljesítette nemzetközi kötelezettségét azzal, hogy 2015-ben az Országgyűlés elfogadta a biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiáját. Ezen kívül példaként megemlített több olyan országos stratégiát is, amelyek azzal teljes mértékben összhangban vannak és figyelembe veszik a biológiai sokféleség megőrzésének szempontjait.

E stratégiák gyakorlati megvalósítására konkrét példaként említette, hogy Magyarország kiemelten kezeli a mezőgazdaság biológiai alapjainak megőrzését és fejlesztését ezért a tárca hazánk két legfontosabb génmegőrző intézménye - a Növényi Diverzitás Központ és a Haszonállat-génmegőrzési Központ –, valamint a nemzeti parkigazgatóságok génmegőrzési feladatainak kiterjesztését tervezi.

Az államtitkár kiemelte, hogy a mezőgazdasági és élelmiszercélú genetikai erőforrásaink megőrzése nemzeti kötelességünk. A Magyarországon őshonos növény-, és állatfajták, tájfajták, ősi fajták és vad rokonfajok az emberiség közös örökség ezért kiemelt felelősségünk ennek jövő generációk számára történő megőrzése.

A most kezdődő kéthetes Konferencia egyik, hazánkra nézve is kiemelt fontosságú témája a szintetikus biológia lesz, amellyel új típusú GMO-k hozhatóak létre. Magyarország a Találkozó során, ahogy eddig is, mindent elkövet majd annak érdekében, hogy mezőgazdaságunk GMO-mentességének megőrzése ne kerülhessen veszélybe.

A Biológiai Sokféleség Egyezmény célja a biológiai sokféleség megőrzése és fenntartható használata.

(FM)