Több mint száz, meghívott diplomatákból, a helyi magyar közösség, a kulturális élet, üzletemberek, illetve a kormányzat képviselőiből álló vendégek részvételével emlékezett az 56-os forradalomra Magyarország Mexikóvárosi Nagykövetsége, az emblematikus, a XVI. században épült mexikóvárosi Antiguo Colegio de San Ildefonso épületében 2016. november 3-án.

Medveczky Iván nagykövet ünnepi beszédében kiemelte, hogy 56-ot azért érezzük annyira közel magunkhoz, mert a forradalmat az utca emberei, a szabadságra vágyó fiatalok, hétköznapi hősök vívták.

A köszöntőt és a himnuszokat követően a vendégek megtekintették forradalom leverése utáni működő titkosszolgálatról szóló, „a Vizsga” a című filmet, amely a visszajelzések alapján kiválóan szemléltette az ötvenes évek sötét hangulatát, az élet minden területére kiterjedő elnyomást. A filmvetítést követően a résztvevők a helyszínen a forradalomról szóló kiállítást is megtekintették.

A nagykövetség az év folyamán még egy nagyszabású ’56-os rendezvényt tervez, melynek alkalmával leleplezzük Kepenyes Pál 56-os forradalmár és Mexikóban élő szobrászművész, ez alkalomból készített emléktábláját.

Kategória Events